Égen - Földön - Föld alatt

  A világ jelenlegi legészakibb, egyelőre névtelen szigete. Az északi sarkvidék szigeteiről tudjuk, hogy hol újak születnek, hol eltűnnek a korábban megvolt szárazulatok, s e változások a tengerszint változásai mellett számos egyéb folyamatnak is köszönhetőek. 1978-ban fedezték fel a Kaffeklubben-szigettől északra azt a picinyke szigetet, amit aztán Oodaaq névre kereszteltek el, mivel a szigetecske Grönland északi végénél található, ezért a név is grönlandi, egy felfedező-vadász neve után, a sziget pedig dán fennhatóságú. Oodaaq 50×50 méteres és kb. 1 méterrel „magasodott” a tengerszint fölé, jórészt kavicsból, homokból és üledékből állt, a legnagyobb „sziklája” 30 centis volt. A szigetecske tehát gyakorlatilag nem volt egyéb egy halom kavicsnál, ami kissé kilóg a tengerből, egy próbaásás során 30 centis mélységében már fagyott volt a talaja. Az élővilága néhány mohacsomóra korlátozódott, Az apró szigetecskét a következő két évben még felkeresték, illetve látták a dán földmérő szakem

  A mesterséges fény káros hatását régóta ismerjük, egy új, Anglia déli részén végzett kutatásban kimondottan a LED-es közvilágítás és a lepkék közti összefüggéseket vizsgáltak. 26 olyan helyszínt vizsgáltak meg, amely kivilágított utak mentén lévő füves vagy bokros-sövényes terület, s ugyanennyi, a világítástól több mint 60 méterre lévő, gyakorlatilag kivilágítatlan helyszínnel hasonlították össze őket. Ugyan a rovarállomány teljességét érinti a hanyatlás, a kutatók a rengeteg adattal rendelkező (éjjeli) lepkéket szemelték ki, ezek az állatok különösen fontos és összetett ökológiai szerepűek, nemcsak beporzókként, hanem számos gerinces és gerinctelen állat táplálékaként is meghatározó elemei a környezetnek, e komplex szerep miatt pedig hanyatlásuk tovagyűrűző hatású is. A kutatók a helyhez kötött életmódú hernyókat vonták vizsgálat alá, részint azért, mert könnyebb velük, mint a repkedő imágókkal, részint pedig azért, mert így a fejlődésükre kifejtett hatást is felmérhették. Fűhál

  Az utolsó óriás-nyírási (megathrust) földrengés, amely a Cascadia alábukási régióban kipattant, 1700-ban volt, 9 magnitúdós becsült erősséggel. Az oregoni partok közelében, Newporttól kissé délre, South Beach területén egy öreg duglászfenyő-erdőben évgyűrűket vizsgált egy NOAA-vezette amerikai kutatócsoport , s 37 idős fa 1700 körüli növekedési jellegzetességeit mérték fel, amelyekből a rengést követő cunami helyi hatásaira lehetett következtetni. A fák a jelenkori óceánparttól 1,2 km távolságban állnak, a Mike Miller Parkban, s valami csoda folytán nem vágták még ki őket az elmúlt évszázadokban. A terület tektonikai térképe, s a kiragadott, kinagyított rész a Newporttól délre eső South Beach-csel, ahol az alig észrevehető fehér pötty jelzi az idős fák élőhelyét. A rengés közvetlen hatásainak nyomai (talajfolyósodás, csuszamlások) meglehetősen ritkák az oregoni partvidéken, feltehetően a térség jelentős csapadéka, a víz eróziós ereje tüntethette el ezeket. A rengés modellezésébő

  Az Apolló-lepke ( Parnassius apollo ), Eurázsia legelegánsabb lepkéje az alpesi régióban még megtalálható, ám egyre magasabbra vándorol A hegyvidéki fajok gyakran úgy reagálnak a klímaváltozás miatt emelkedő hőmérsékletekre, hogy igyekeznek egyre magasabb régiókba húzódni, ez igaz az állatokra és a növényekre is. Ez azonban csökkenti az adott fajok élőhelyének méretét, és különösen azt figyelembe véve veszélyes a helyzet, hogy a hegyi fajok gyakran specialisták, és érzékenyebbek a környezet apróbb változásaira is. A lepkékre fokozottan érvényes ez, akár a tápnövényeiket, akár a klimatikus igényeiket illetően szűk keretek közt képesek csak mozogni, épp ezért különösen jó alanyai egy, a klímaváltozásnak köszönhetően a közelmúltban bekövetkezett változások vizsgálatának. Egy osztrák vezetésű nemzetközi kutatócsoport az Alpok Salzburg környéki hegyei közt, 400-4000 méteres tengerszint feletti magasságban élő lepkék (37 faj) körében végzett elemzést. Az egyes fajok esetében felmért

  Zajlik az obszervatórium-építkezés a tibeti Lenghu városka közeli hegyekben Kína szerint hatalmas csillagászati lehetőségeket rejt magában a Tibeti-fennsík, és számos obszervatórium épül fel hamarosan, azzal a nem titkolt céllal, hogy a chilei helyszínek riválisává váljon. Eddig egyetlen olyan obszervatóriumi helyszín sem volt a keleti féltekén, amely megfelelő minőségű, s az új generációs óriásteleszkópok számára alkalmas lett volna. Kínai kutatók az elmúlt években sorra tesztelték a Tibeti-fennsíkon kiszemelt területeket, ahol reményeik szerint mihamarább üzembe helyezhetik majd a csillagászati és részecskefizikai létesítményeket.  Egyik ilyen helyszín a Lenghu városa (kb.3000 m tszf) közeli hegyekben, 4200-4500 méteres magasságban (lásd a nyitóképet), ahol rendkívül tiszta a levegő, rendkívül száraz is, no és igen nagy a derült éjszakák aránya, emellett a légkör nyugodtsága is remek, s a Kanári-szigetekhez képest nagy előny az is, hogy évente maximum 2-3 éjszakán befolyásolja az

A csörgőkígyók „csörgése” figyelmeztető jel a kígyó jelenlétére, így igyekeznek távol tartani a rájuk nézve veszélyes (esetleg rájuk taposni képes) nagy testű lényeket – köztük minket, embereket is. Egy német–osztrák kutatócsoport nemrégiben különös következtetésre jutott : a csörgőkígyók a csörgés frekvenciáját annak fényében változtatják, mennyire közeledik hozzájuk a potenciális ellenség, s ezzel azt hitetik el magukról, hogy ők maguk sokkal közelebb vannak. Az egyik kutató, Boris Chagnaud véletlenül figyelt fel erre: amikor közeledett a kígyókhoz, azok növelték a csörgés frekvenciáját, amikor távolodott tőlük, akkor pedig csökkentették.   A csörgés aposzematikus, figyelmeztető jel, amelynek rezgésszámát a kígyó, az új kutatási eredmény alapján akár 40 Hz-cel is növelni tudja, ha a veszélyt jelentő állat közeledik hozzá, majd egyszer csak hirtelen 60-100 Hz-cel is magasabban csörög az állat. Ebből a kutatók arra következtettek, hogy a csörgés nem csak egy egészen egyszerű, becsülete

  A Vredefort-kráter / -dóm területe A dél-afrikai Vredefort-kráter (vagy Vredefort-dóm) kb. 2,023 milliárd évvel ezelőtt jött létre egy minimum 10 km átmérőjű kisbolygó csapódott a Földbe. Az azóta eltelt rendkívül hosszú idő hatására, eddig legalábbis úgy vélték, a kráter közeléből a becsapódáskor kidobódott anyagok rég eltűntek. (távolabb találtak feltehetően ehhez köthető  grönlandi , illetve oroszországi , milliméteres nagyságrendű maradványokat, szferulákat.)  Az Oroszországhoz tartozó Karélia területén feltárt szferulák egyike, amely a Vredefort-becsapódásból származhat.  A becsapódás pillanatában egy kb. 100 km átmérőjű és 40 km mély sebhely jött létre, ez azonban a kőzetek visszanyomulása révén hamarosan szélesebbé, ám jóval sekélyebbé vált, így jött létre a ma 180-300 km körülinek tartott szerkezet (az erózió miatt ezt nehéz lenne pontosítani), amely egyúttal a Föld egyik legrégibb s legnagyobb becsapódási krátere is. A dóm mentén íves alakban kiemelkedő dombok, sok helyen f

  Fantáziarajz a nátriumgőzt kibocsátó Phaethon-ról A Geminidák december közepi meteorraja a (3200) Phaethon nevű kisbolygó ajándéka, s talán az is kiderült most, hogy miért is mutat üstökös-jellegű aktivitást e kisbolygó a Nap közelében. Az aktivitás azért igen furcsa, mivel e kisbolygó nem jeges, így „hagyományos” üstökösaktivitásra képtelen. Egy friss amerikai kutatásban, amely a The Planetary Science Journal-ben jelent meg , arra jutottak, hogy a kb. 5,8 km átmérőjű Phaethon jég helyett nátriumot gőzölög. A kisbolygó elnyúlt, 524 napos pályája napközeléségére jócskán a Merkúr pályáján belülre ér, így a kisbolygó felszínét kb. 750 Celsius-fokosra melegíti fel a Nap. Ez a forróság már réges-rég elpárologtatta volna a felszín összes illó anyagát, vizet, szén-dioxidot, szén-monoxidot, az aszteroida felszínének szikláiból azonban kiszökhet a nátrium ezen a hőmérsékleten.  A kisbolygó spektrumának adatai is arra utalnak, hogy nincsenek a felszínén hidratált (vizet tartalmazó) ásványok.

  A napokban sajnos csak rossz hírek érkeznek a közép-ázsiai országból, és talán kevesen értik a hátterét annak, hogy miért is érdeklődtek korábban az oroszok, majd az amerikaiak is oly nagyon Afganisztán iránt.  Arany, ezüst, réz, ólom, vas, cink, higany, lítium, drágakövek és féldrágakövek, ritkaföldfémek, márvány, halit, talkum, csillám csak néhány a sorból. Az egyiptomi fáraók lazúrkő kincsei e területről származnak, a megőrölt afgán kővel festett Michelangelo a Sixtus-kápolna falaira és mennyezetére, s a régészek szerint már mintegy 6500 éve tart e gyönyörű kék féldrágakő kitermelése. Pár évtizede azonban e bányák legnagyobb részének bevétele a tálibok kasszájába potyog. Már az 1920-as években jelent meg szovjet tanulmány az ország ásványkincseiről, majd az 1960-70-es években szovjet geológusok és más földtani szakemberek százai végeztek felméréseket az ország területén. (Az USA véleménye ekkor az volt, hogy nincsenek jelentős ásványkincsei az országnak. Tévedtek.) Ezekből

  Az Eyjafjallajökull hamufellege, amelynek köszönhetően Európában leállt a légi forgalom A globális hatású vulkáni katasztrófákat hajlamosak vagyunk hollywoodi léptékűként elképzelni: maga a kitörés is kolosszális méretű kell legyen egy egész bolygót érintő katasztrófához. Azonban, míg a vulkánok nem sokat változtak a bolygónkon, mi magunk igen, többek közt abban, hogy hajlamosak vagyunk centralizálni az életünket meghatározó infrastruktúrát, s erre nem egyszer olyan helyszíneket találunk, ahol fennáll a vulkánkitörés veszélye. Ilyen esetben egy kisebb kitörés is megszakíthatja az adott infrastruktúra működését, ahogyan például 2010-ben az izlandi Eyjafjallajökull geológiai értelemben kis kitörése miatt is leállt a légi forgalom. E kitörés sokkal nagyobb gazdasági károkkal járt, mint a kb. százszor nagyobb erejű, ám kevésbé frekventált helyszínű Pinatubo-kitörés 1991-ben. Míg egy hollywoodi filmekbe illő szupervulkáni kitörés rendkívül ritka esemény, a kis- és közepes erősségű vulká