Egyre magasabbra - de meddig?
A hegyvidéki fajok gyakran úgy reagálnak a klímaváltozás miatt emelkedő hőmérsékletekre, hogy igyekeznek egyre magasabb régiókba húzódni, ez igaz az állatokra és a növényekre is. Ez azonban csökkenti az adott fajok élőhelyének méretét, és különösen azt figyelembe véve veszélyes a helyzet, hogy a hegyi fajok gyakran specialisták, és érzékenyebbek a környezet apróbb változásaira is. A lepkékre fokozottan érvényes ez, akár a tápnövényeiket, akár a klimatikus igényeiket illetően szűk keretek közt képesek csak mozogni, épp ezért különösen jó alanyai egy, a klímaváltozásnak köszönhetően a közelmúltban bekövetkezett változások vizsgálatának.
Egy osztrák vezetésű nemzetközi kutatócsoport az Alpok Salzburg környéki hegyei közt, 400-4000 méteres tengerszint feletti magasságban élő lepkék (37 faj) körében végzett elemzést. Az egyes fajok esetében felmérték azok ökológiai helyzetét és klimatológiai igényeit, a lepkék jellemző viselkedését és élettörténetét. Az elterjedési adatokat az elmúlt hatvan évben (1960-2019 közt) született 5800 egyedi megfigyelés nyújtotta, s ezek alapján kiszámították, hogy éves átlagban mennyit változott azok élőhelyének kiterjedése. Két dologra voltak kíváncsiak: magasabbra kerültek-e a hegyi lepkék a vizsgált évtizedekben, illetve mik azok a tulajdonságok, amelyek a lepkéket klímatűrőbbé vagy épp sérülékenyebbé teszik a felmelegedéssel kapcsolatosan.
A 37 fajból 27 esetében az elmúlt néhány évben figyelték meg a valaha észlelt legnagyobb magasságban őket, és 37-ből 32 faj esetében általánosságban is növekedett a megfigyelési helyszín tengerszint feletti magassága. A vártnak megfelelően a klimatikus szempontból generalista, szélesebb klímatűrésű fajok voltak többségben azok közt, amelyek magasabbra húzódtak.
Átlagosan jó 300 méterrel vonultak magasabbra a lepkék ebben a viszonylag rövid, 6 évtizedes időszakban. (Egy korábbi tanulmány a magashegyi poszméhek esetében 30 év alatt tapasztalt hasonló mértékű magasságnövekedést, sőt a Bombus alpinus nevű alpesi fajnál 500 méter volt ez a változás.)
Összevetették a régió fajgazdagságát is. Térképen ábrázolva az egyes lepkefajok 1965-ös és a 2015-ös elterjedéséből adódó gazdagságot egészen szembetűnő lett a változás. A korábbi időpontban az alacsonyabb régiókban, s így jóval nagyobb területen volt sokszínű a fajösszetétel, azonban a 2015-ös adatok szerint igencsak leszűkült, s a magasabb területekre korlátozódott a nagyobb fajgazdagság.
Az alpesi lepkéknél tapasztaltak egybecsengenek a másutt végzett hasonló vizsgálatokkal, mind magasság szerint, mind szélességi öv szerint igyekeznek a lepkék egészen gyorsan elmenni a felmelegedő helyszínekről. E gyorsaságot az indokolja, hogy a környezetükkel igen szoros a kapcsolatuk, s annak változásaira is hangsúlyosan reagálnak.
Vannak azonban egészen súlyos gondok is. A most vizsgált fajok közt is akadnak élőhely- és tápnövény-specialisták, így pl. az Euphydryas intermedia nevű tarkalepke, amelyet egyetlen tápnövénye, a kék mézbogyó (Lonicera coerulea) a nyílt hegyi erdőkhöz köt. Hasonlóképp specialista a Parnassius phoebus, az Erebia pluto, a Boloria titania, a Pyrgus andromedae, és a Pyrgus warrensis.
Bár a lepke sok esetben menne egyre magasabbra, ezt nem teheti meg a saját igényeinek megfelelő sebességgel, mégpedig egyszerűen azért, mert a tápnövényei képtelenek elég gyorsan „hegyet mászni”. Erre a legjobb példa a Boloria titania nevű gyöngyházlepke, amely a kígyógyökerű keserűfűn (Bistorta officinalis) él, ám egyre kevésbé fed át az élőhelye a tápnövényével. A helyzet számos, a világ más vidékén élő hegyi, tápnövény-specialista esetében ugyanez, s ez egészen aggasztó e fajok jövőjére nézve.
A fentiek miatt a klímaváltozással alaposan megváltozhat a hegyi térségek fajösszetétele, felborulhat a növények és a lepkék közti egyensúly, ami a beporzáson, annak elmaradásán át a növényt is érintheti.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése