Honnan jöhetett a Chicxulub-aszteroida?

 

 A kréta végi kihalást okozó aszteroida nyomát vizsgálta a Southwest Research Institute kutatócsoportja, ami persze 66 millió év távlatából nem túl egyszerű feladat, a munka mégse volt hiábavaló: kiderült, hogy valószínűleg a kisbolygóöv külső feléből érkezett a becsapódó égitest.

Korábban úgy vélték, hogy csak egészen kevés becsapódás köthető az innen érkező égitestekhez, azonban az SwRI új számításai szerint tízszer több aszteroida jöhet onnan, s ezen égitestek összetétele megfelel annak, amit a dinoszauruszok kivégzőjéről tudunk.

A Dr. David Nesvorný, Dr. William Bottke és Dr. Simone Marchi alkotta csapat a kisbolygók evolúciójáról készült számítógépes modellezést kiegészítették valós égitestek megfigyelési adataival együttesen vizsgálta a Chicxulubhoz hasonló eseményeket.

A Chicxulub-becsapódást egy kb. 10 km átmérőjű kisbolygónak köszönhetjük (a dinók nyilván más kifejezést használnának), a létrejött kráter 180 km átmérőjű a mai Mexikóban, a Yucatán-félszigeten. Ugyan rengeteg vizsgálat zajlott és zajlik e becsapódás kapcsán, ám minden egyes eredmény új kérdéseket szült. Ezek legfontosabbika még megválaszolatlan: honnan érkezett a becsapódó kisbolygó? Kérdés volt az is, hogy milyen gyakoriak lehettek a hasonló becsapódások bolygónkon?

A Chicxulub vizsgálatához a becsapódáskor keletkezett kőzetrétegeket és a kráter környezetéből kinyert kőzetfuratokat vizsgáltak, s ezekből arra jutottak, hogy megfelel a szenes kondritok közé sorolt meteoritoknak, vagyis a Naprendszer legősibb típusú anyagai közül került ki. Érdekes módon, míg a szenes kondrit típusba tartozó kisbolygók gyakoriak a pár kilométeres, földközeli égitestek körében, a Chicxulubhoz hasonló nagyságú becsapódásra képes nincs köztük. A kutatók utánajártak, hol rejtőzködhetnek a Chicxulub testvérei.

Korábban számtalan modellszámítás készült arról, hogy a különféle üstökösök és a kisbolygók miként darabolódhatnak fel a Naprendszer belső régióiban, ezzel próbálták kideríteni, merre lehetnek a Chicxulubhoz hasonló égitestek. Olyan becsapódási hullámokat is kerestek már, amelyek ilyen események eredményei lehetnek, s amelyek legnagyobbika a Chicxulub-krátert eredményezte volna. E korábbi modellek ugyan számtalan szempontból fontosak voltak, ám mégse tudták kielégítően megfogni az üstökösökről és a kisbolygókról meglévő ismereteinket, valami fontos hiányzott még belőlük.

Az SwRI csapata most olyan modellt készített, amely a kisbolygóövből megszökő égitestek pályáját írja le. Ezek az égitestek igen hosszú idő alatt olyan „kijáratként” funkcionáló helyekre kerülhetnek, amelyekből a bolygók gravitációs hatásának köszönhetően kilökődve a Föld felé vehetik útjukat. A NASA Pleiades szuperszámítógépével 130 ezer modell-kisbolygó mozgását követte a csapat, ezzel vizsgálták, miként is tud az év százmilliók alatt lassan és fokozatosan átalakulni ezek pályája. A kutatók nagy figyelmet fordítottak a kisbolygóöv külső felének aszteroidáira, és a modellszámításokból az derült ki, hogy tízszer gyakrabban lökődhetnek ki innen a Chicxulubnak megfeleltethető mérettartományú égitestek, mint azt a korábbi számításokból sejteni lehetett!

Az eredmény több szempontból is érdekes. Egyrészt a kisbolygóöv külső fele gazdag a szenes kondrit jellegű aszteroidákban, másrészt most először sikerült reprodukálni a modellezéssel azokat az aszteroidapályákat, amelyekben a Földet megközelítik ezek az égitestek. A Chicxulub forrására vonatkozó most megszületett elmélet pedig szépen illeszkedik a a kisbolygók fejődéséről eddig megszerzett ismereteink körébe.

A Chicxulub méretű aszteroidák átlag 250 millió évente érhetik el bolygónkat, így a 66 millió éve megesett találkozás is észszerű esélyűvé vált. A vizsgálatok nemcsak a dinók végzetét elhozó kisbolygóról árultak el sokat, hanem más, Földünket a még régebbi múltban bombázó égitestek eredetéről is.

A kutatás eredménye az Icarus novemberi számában jelenik majd meg, ám hozzáférhető az arXiv preprint szerveren.