Nagy port vert fel a NASA marsi helikoptere
Az Ingenuity – vagyis leleményesség – nevű, mindössze 1,8 kilós helikopter számos kísérleti felszálláson, repülésen van már túl a Mars felszínén már, és ezeknek köszönhetően máris jutott tudományos érdekesség is.
A helikopter repüléseit a rover árbóckamerája rögzítette és a
felvételeket haza is küldte az irányító központnak. Az
elemzésükből kiderült, hogy a kicsiny helikopter rotorlapátjai
időnként igencsak felverték a port, a felszálló por pedig
körbefogta a járművet és vele együtt repült a marsi táj
felett.
A felvételek elemzése során olyan szűrést
alkalmaztak, amilyet a marsi porforgatagok (közismertebb nevükön
porördögök) detektálásához is használnak. Ezekből az derült
ki, hogy a marsi por az eddig véltnél sokkalta könnyebben
felemelkedik a ritka levegőbe!
Persze, a Mars igencsak poros
bolygó, így az nem csoda, ha a helikopter felveri a port, különösen
azért nem, mert eleve úgy tervezték, hogy ezt tegye, a felszállása
és a leszállása során. Arra azonban nem számított senki, ahogy
a felvert porfelleg kölcsönhatásba lép majd a kis járművel.
Az első két repülése során, amikor gyakorlatilag „helyben”
szállt a jármű, vagyis felemelkedve nem tett meg jelentősebb
távolságot, a felvert por különleges viselkedését nem lehetett
megfigyelni. A harmadik repülésnél azonban már el is távolodott
a felszállási ponttól, s útja közben számos, a környezeténél
világosabb színű foltból jelentősebb mennyiségű port kapott
fel, feltehetően ezek a foltok olyan kisebb gödrök a felszínen,
ahol több por tudott összegyűlni.
Azonban a negyedik, április
30-i, 133 méteres távú repülés volt az, amelyből a lényegi adatokat összegyűjtötték a kutatók. A Perseverance felvételén
látni, hogy a helikopter felszáll, kirepül a kamera látómezőjéből,
majd egy igen nagy porfellegbe burkolózva visszarepül. A mérésekből
kiderült, hogy a helikopter a 3,5 m/s sebességű széllel együtt
repült, a port pedig az útja során maga alatt húzta.
A kutatók azt tervezik, hogy a helikopter által megtett légi utak nyomait elemezni fogják, s összehasonlítják a természetes porforgatagok hagyta nyomokkal, s ebből szeretnének arra is következtetni, hogy a felszínen fújó szél miként tudja felkapni és porforgataggá csavarni az apró szemcséket. Mivel a marsi légkor igen ritka (a földinek csak 1%-a a sűrűsége), ezért különösen érdekes kérdés, hogy miként kerülhet a levegőbe a por, a vizsgálatok pedig ennek a folyamatnak az első lépéseit tárhatják fel.
Az Ingenuity által felvert és magával „húzott” porfelleg
segítségével, amolyan váratlan légköri kísérletként a ritka
marsi légkörben kialakuló porforgatagok keletkezéséről,
működéséről is többet megérthetnek a kutatók. A porforgatagok
legtöbbször akkor születnek, amikor a Nap felmelegíti a bolygó
felszínét s a délutáni órákban a szél megerősödve elkezdi
felkavarni a port.
Mivel az Ingenuity alapvetően azért
készült, hogy a segítségével demonstrálják: lehet a marsi
légkörben e módon repülni, a légkör viselkedésére vonatkozó
plusz adat csak a hab a tortán.
A helikopter a rovert követni fogja annak útján, és a várakozások szerint kb. 2 hetente repül majd egyet-egyet, mindaddig, míg augusztusban a működése várhatóan a végéhez ér majd.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése