Miként világították be elődeink a barlangokat?

 

 

Egy spanyol kutatócsoport azt vizsgálta, miként tudták elődeink bevilágítani az általuk lakott, igen gyakran rituális célokra felhasznált barlangokat, illetve más sötét helyeket. A kutatók a korabeli tűzrakó helyek, fa fáklyák és zsírfélét felhasználó lámpások kísérleti vizsgálatával barlangi környezetben (Isuntza I-barlang, Baszkföld) hagyott nyomokat és a világítási körülményeket mérték fel azért, hogy az így szerzett tapasztalatokból azután a régészeti leletek vizsgálatait megkönnyítő tudásbázist hozzanak létre.

Azt, hogy mit látunk pl. egy barlangban, meghatározza a fényforrás fényereje, színhőmérséklete (modern példával: a különbség a hagyományos izzó fényének sárgás színe és az energiatakarékos lámpák zöldesfehér színe közt). Az, hogy mennyi időn át képes világítani az ember, arra van hatással, hogy milyen sokáig végezhet egy fényt igénylő tevékenységet, s az se mindegy, hogy az égéstermékek miként halmozódnak fel a barlangban. Mindezeket eddig nem igazán vizsgálta senki, annak ellenére, hogy számtalan, a paleolitikumból fennmaradt barlangrajz vagy véset megalkotásához szükséges volt a mesterséges fény.

Fáklyák: általában faágakat, ágnyalábokat használtak e célra, az utánuk maradt nyom pedig az ezekből hulló faszén, illetve a falakra rakódó korom. A kihulló faszén a barlang mélyebben fekvő részeibe vezető utat is jelzi. Nagy-Britanniában találtak olyan nyírkéreg-tekercset, amely félig elégett formában maradt fenn, ám még később, a vaskorban is használtak fahasábok kötegéből álló fáklyát pl. bányákban. Egy-egy kőkori fáklya átlagosan 41 percen át adott világosságot, ám folyamatos felügyeletet igényeltek, mert könnyen elaludtak, de újragyújtani is könnyű volt az izzó ágakat meglóbálva. Pont az újragyűjthatóság miatt is az ágkötegek voltak a praktikus fáklyák az egyetlen ágból állók helyett. Ezek égetésével igen sok füst képződött azonban, ami nem igazán előnyös egy barlang mélyén.

Tűzrakóhelyek: ezeket is a legmélyebb, legsötétebb régiókban lehet megtalálni, és teljesen bizonyos, hogy fényforrásként is szolgáltak, egyéb funckióik mellett. Ezekben az égés után maradt faszén vagy egyéb termék egy helyen található, nem szétszórtan, mint a fáklyák esetében. A barlangban kísérleti jelleggel rakott tűz a fáklyához hasonlóan igencsak füstösen égett, így ezt a kutatók saját jól felfogott érdekükben fél óra után eloltották. Egy jobban levegőző, huzatos barlangban azonban jó megoldás lehetett. Számos barlangrajzokat tartalmazó barlangban bukkantak olyan nyomokra, amelyek tűzrakóhelyek maradványai, így a rajzok elkészítéséhez praktikus világítást használták valószínűleg.

Hordozható, zsiradékot égető kőlámpások: ezek leginkább a magdaléni kultúrához köthetőek, és a legtöbb lámpás egyszerű sima, vagy kissé homorű kődarab volt, igen ritkák voltak a kidolgozottak, néha kagylóhéjat is használtak e célra. A bennük az égést bizonyító maradványok lehetnek az elszenesett kanóc darabkái, korom, füst nyoma, illetve a benne megmaradt állati zsiradék nyoma. A kutatók szerint e bizonyítékok vizsgálata szerint sokkal kevesebb paleolit tárgy lehetett valóban lámpás, mint ahányra korábban ráfogták a puszta alakjuk miatt. E lámpások ugyan kicsiny fényt adtak csak, ám igen megbízható, stabil világítóeszköznek bizonyultak, s több mint egy órán át világítottak, füstképződés nélkül, a kutatók szerint a fáklyákat jól ki lehetett ezekkel egészíteni. A barlangokban képződött lerakódások elemzése szerint szarvasfélék és tülkösszarvúak hája, csontvelője került a lámpásokba. A lámpások szinte semmi égésterméket nem hagytak, így ez alapján sajnos továbbra sem lehet egy gyanús tárgyról eldönteni, hogy valóban világításra használták-e. Alkalmasint a gyanta remek adalékanyag lehetett a lámpásokhoz, kis mennyiségben a zsiradékhoz adva felerősítette a lámpás fényét.

A kutatók pontosan megmérték a kísérleteikben, hogy miféle lehetséges éghető anyagokból milyen és mennyi maradvány keletkezett, így pl. különböző fafajtákat vagy eltérő állatokból származó hájat, velőt használtak fel.

Az emberi látás és a gyenge fényforrások hatása lehetett az is, hogy a barlangokban készített ábrák inkább kontrasztosak, mint színesek voltak, hisz a kedvezőtlen fényviszonyok közepette jelentősen romlik a színlátásunk. Emellett a lángok által kibocsátott fény színhőmérséklete miatt a meleg színeket élénkebbnek látjuk. A kísérletekből kiderült, hogy elődeink mit is láthattak az általuk bejárt, belakott vagy díszített barlangokban.