A közös orosz-kínai holdi küldetések tervei
Tudjuk,
hogy a kínai űriparnak nincs szüksége partnerekre ma már a
céljai eléréséhez, ám valamiért mégis
az oroszokkal közösen akarnak holdbázist létesíteni. Ma (2021.
június 16-án) egy szentpétervári közös, Roszkozmos-CNSA
konferencián ismertették az ILRS
(Nemzetközi Holdkutató Állomás) nevű holdi küldetés-csoport
egyes
részleteit, az
erről készült videót, amelyben
hangzatos politikai indíttatású szöveget fogalmaztak meg.
Technikai, tudományos részletekről nincs szó (a hír orosz változatában sem), a közölt
információk a következőek:
Három fázisban hozzák majd létre az ILRS-t: felmérés, építés, használat.
A felméréshez
2025-re a Csang'e-4, Csang'e-6 és Csang'e-7 kínai holdszondák,
valamint az orosz Luna 25, Luna 26 és Luna 27 szondák is
ellátogatnak égi kísérőnkre. E hat küldetésben közös erővel
végzi el a két űrvállalat a Hold szükséges felmérését
különféle eszközök segítségével, távérzékeléssel és
helyszíni vizsgálatokkal, mintavétellel. E felmérések alapján
határozzák meg majd a kutatóbázis helyszínét.
Az
építkezésnek
már 2026-2030 közt nekikezdenek, ekkor a Csang'e-8 és a Luna 28
küldetésekkel közösen véglegesítik majd a technológiai
részleteket. 2031-2035 közt útnak indulnak majd az első
nemzetközi küldetések. Az irányítóközpontot, az energiaellátó
rendszereket, a kommunikációs létesítményeket és a tudományos
kutatáshoz szükséges holdbázist is létrehozzák. Egyúttal ki
fogják próbálni azt, hogy a helyben elérhető források és
nyersanyagok mennyire váltják be a hozzájuk fűzött reményeket,
és persze más, a mélyűri kutatásokhoz szükséges egyéb
technológiákat is tesztelhetnek.
2036 után az ILRS-t már használni tudják a hosszú távú tudományos kutatásokra, a technikai megvalósítást és helyi nyersanyagok, források lehetőségeit élesben kipróbálják, miközben rövidebb időtartamú emberi jelenlétnek is teret ad a küldetés e fázisa.
A videóban a holdfelszínre dobált létesítményeket is megnézhetjük, ám túl sokat nem tesz hozzá ez sem a szöveges ismertetéshez.
Az ILRS kocepciójának gyökerei a béke, a fejlődés, az együttműködés és aközös haszon. A küldetések bármely olyan érdeklődő ország vagy szervezet számára nyitottak, amelyek hajlandóak együttműködni. A kínai-orosz holdbázis az egész emberiség céljait szolgálja.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése