Miről tanít a Mediterráneum legnagyobb földrengése?

 

Cunami a 365-ben volt rengést követően, szimuláció

Rengetegen élnek vagy nyaralnak a Földközi-tenger partvidékén, s ezen embereknek csak egy kis része van tisztában azzal, hogy a régió rendkívül erős földrengésekre, sőt, cunamikra is képes. Egy frissen megjelent tanulmányban egy nemzetközi kutatócsoport a térség legnagyobb ismert földrengésének kialakulási körülményeit taglalta.

I.sz. 365. július 21-én reggel a Mediterráneum keleti részét hatalmas földrengés rázta meg, az általános vélemény, hogy ez a térség valaha észlelt legnagyobb rengése volt. A rengés valószínűleg Kréta közelében pattant ki, és számos helyen halálos áldozatokkal járó cunami is követte, Alexandriában a cunami olyan pusztító volt, hogy a „rémség napja” néven emlékeztek rá évszázadokon át. A rengés hatására Kréta számos helyszínen több méternyit emelkedett, s az így magasabbra került ős-partokat tanulmányozta nemrégiben egy nemzetközi kutatócsoport, amelyet a potsdami GFZ és a földrengéskutatásban élenjáró ETH Zürich szakembere, Richard Ott vezetett. A partvonalak emelkedései alapján a kutatók modellezték a földrengések és cunamik keletkezését, azok kipattanásának körülményeit. A megemelkedett tengerpartra példaként szolgáló régiót Kréta nyugati részén, Phalasarna ősi kikötője közelében találhatunk, a turisták megszemlélhetik a római időkben épült rakpartot, azonban ez a mai tengerparttól több száz méter távolságban, és a mai tengerszint felett kb. 7 méterrel található. Nyugat-Kréta más pontjain az ősi tengerszintet jelzi az egykori hullámverés által kivájt abráziós üreg a sziklák oldalában, ezek némelyike ma 9 méterrel a jelenkori tengerszint felett van.

A hullámverés által létrehozott abráziós fülke jól látható a sziklán

A rengés a történelmi feljegyzéseknek köszönhetően jól ismert s épp ezért sokan kutatták is, az eredetét eddig az afrikai lemez alábukási zónájához kötötték – a világ számos alábukási zónáján rendre születnek rendkívüli erősségű megathrust földrengések (ezt magyarra a kicsit döcögősen hangzó „óriás-nyírási” földrengésként fordították geofizikusok, ám nem terjedt még el a köztudatban sem ez, sem másmilyen magyar név rá). Nem minden alábukási zóna hozhat létre azonban ilyen rengéseket, s eddig a hellén régióban húzódót sem tartották rá alkalmasnak. Vajon mit mond a mostani kutatás eredménye?

Az egykori kikötő rakpartja ma távol van a tengertől, s mintegy 7 méterrel magasabban a tengerszint felett.

 

A kutatócsoport a partvidék 8 különböző pontján végzett kormeghatározási vizsgálatokat, tengeri csigák és korallok maradványai alapján, ugyanis ezek elpusztultak, amikor a part kiemelkedett. Arra jutott a kutatócsoport, hogy a teljes emelkedés nem egyetlen földrengésnek köszönhető, hanem egy rengéssorozatnak, amely Krétát az i. sz. szerinti első századokban sújtotta. Ez az eredmény összhangban van a legújabb régészeti adatokkal is, amelyek szerint Phalasarna kikötőjét már 66-ban, egy akkori rengés után elhagyták. A kiemelkedések modellezéséből ráadásul úgy tűnik, hogy ezek a nagy mértékű emelkedések nem csupán a rengésekkel egy időben, hanem azokat követő években, viszonylag lassú utóhatásként is történhettek.

A modellezéskor vizsgált normál vetők helye (piros vonallal a part mentén), pontozott vonallal a Hellén-árok

 

A korábbi elképzelésekkel szemben most arra következtettek a többféle lehetőség modellezése eredményeiből, hogy a rengéssorozatért a normál vetők lehetnek felelősek. Amikor modellezték a rengéseket és a cunamikat, a normál vetőknél kipattant rengésből az Alexandriát elérő cunami korabeli leírásának megfelelő eredmény született. (Ez azért igen fontos eredmény, mert kiderült, a normál vetőkről eredő földrengések is generálhatnak cunamit, ez pedig a Földközi-tenger partjain nyaraló tömegek számára igencsak veszélyes lehet.) A jól dokumentált alexandriai cunamihoz hasonlót más típusú törésekhez köthető rengéssel nem tudtak reprodukálni. A jelentős rengések, amelyek itt kipattantak, úgy tűnik, csoportosultak is, vagyis néhány évszázad alatt számos nagy rengés volt, majd hosszú szünet következett. Ez azt is jelenti, hogy a térség földrengés- és cunamiveszélyessége időben változó mértékű.

A 365-ben volt fölrengés erősségét az új eredmények alapján 7,9-re becslik a kutatók, korábban 8,3-8,5 közti volt a becsült erősség, és a kipattanásért azt az alábukási zónához kapcsolódó területet tartották felelősnek, amely az afrikai és az eurázsiai lemezek találkozásánál van, a Földközi-tenger keleti medencéje alatt.