Mi közük a kora középkori itáliai szenteknek a csapadékanomáliákhoz?

 

Szent Fridianus kapavágással tereli el a Lucca városát rendre elárasztó Serchio folyó vizét

Egy közép-itáliai hegyen élő szerzetesközösség a középkor kezdetén komoly problémákkal küzdött: csak a meredek sziklás hegyoldalon leereszkedve tudtak vízhez jutni, ám jött Szent Benedek, és csodát tett: forrást fakasztott a szomjazó szerzeteseknek. A 6. században Szent Fridianus (ha van is magyar neve, én nem találtam meg) egy kapavágással elterelte a Serchio folyót, amely számtalanszor elárasztotta a partján fekvő Lucca városát. Nagy Szent Gergely pápa számtalan hasonló esetet írt le, amelyben az egyes szentek viharokat hoztak, forrásokat fakasztottak, vagy vizeket tereltek el. Ez a klimatikus ingás pont akkor sújtott le Itáliára, amikor a Római Birodalom felbomlása után egyébként is meglehetősen kaotikus idők jártak. A szentekről szóló csodás történetek e klímaingást igyekeztek legendákba ültetve magyarázni, az emberek ugyanis a megtapasztalt és számukra fontos eseményeket próbálták valahogyan értelmezni is, a saját világlátásuknak megfelelően. A vezetők, így pl. Gergely pápa írásai pedig azt tükrözik, hogy az egyház miként próbálta a helyzetet a saját előnyére formálni. Azzal, ha a szentekről szóló csodás történetek terjedését támogatta az egyház, a saját, akkoriban még eléggé újszerű hatalmát erősítette meg.

A kolostor közeli erdőben fakadó forrás és a hozzá kapcsolódó tavacska, amelynek létrejöttét a legenda Szent Benedek csodatételéhez köti.

E kora középkori klímahelyzet már vagy 200 éve foglalkoztatja a kutatókat, számtalan elképzelés született arról, hogy mi is történhetett. Voltak, akik szerint a gyakori áradásokat az magyarázta, hogy a Római Birodalom bukása után elhanyagolták az általuk épített vízvédelmi berendezéseket, akár például a betörő hódító népcsoportokkal zajló harcok, akár a feledékenység miatt. Ezek az elképzelések gyakran ellentmondásosak voltak, s egészen az elmúlt évtizedig a paleoklimatológiai kutatások ugrásszerű fejlődéséig nem nagyon volt épkézláb magyarázat sem. Az utóbbi években számos, késő ókori, kora középkori évszázadokat átölelő klimatológiai kutatás született, most ezt egészíti ki egy újabb, amelyben a klíma és a társadalmi változások együttesen segítenek értelmezni e korszak eseményeit.

Subiaco kolostora, ahol Szent Benedeknek köszönhetően fakadt forrás

Egy nemrégiben, a Climatic Change szakfolyóiratban közzé tett tanulmány szerint a történetek sokkal többről árulkodnak, mint egy-egy szent csodatétele: a klíma változásának a társadalmi átalakulásban betöltött szerepét mutatja be. Egy nemzetközi kutatócsoport a cseppköveket hívta segítségül az ókor-középkor átmeneti időszakának klímaviszonyai kapcsán.

A már említett Lucca városa közelében álló Renella nevű barlangból vett cseppköveket elemeztek a kutatók, a cseppkő évgyűrűszerű rétegeinek oxigénizotóp-arányait mérték fel. Az izotóparányok a csapadékviszonyokról árulkodnak, így az urán-tórium módszerrel datált rétegek korában uralkodó esős vagy száraz időszakokat tudták így felmérni a kutatók, közel ezer évről, i. sz. 900-tól visszamenőleg. Ezek alapján a 6. századi Itáliában igen extrém csapadékhelyzeteket élt át a lakosság. Az izotóparányok megmutatták a csapadék eredetét is: az Atlanti-óceán felől érkeztek az esőfelhők.

A kutatócsoport szerint ennek az volt az oka, hogy az észak-atlanti oszcilláció (NAO) hosszú időre negatívba váltott és évtizedeken keresztül igencsak nedves légrétegek jutottak Itália fölé a téli félévek során (a mediterrán térségben a csapadék zöme erre az időszakra koncentrálódik).

A kutatásban vizsgált egyik cseppkő metszete, a mérések helyével

Egy oxfordi csoport 2014-ben kezdett bele egy olyan hatalmas szöveg-adatbázis katalogizálásának, amelyben a késő ókor, kora középkor szentjeinek kb. 5 évszázadot átölelő történetei szerepelnek. A mostani kutatás kapcsán ezeket átnézve kiderült, hogy a vízzel kapcsolatos csodatételek a 6. század előtti és utáni időszakból szinte teljesen hiányoznak, és más térségekben sem születtek hasonló történetek.

Ugyanezen 6. századi időszak közép- és észak-olasz világi eseményeinek írásos emlékei, mint pl. A longobárdok története c. műben szintén szerepelnek a megszaporodott csapadékról, heves esőzésekről, áradásokról szóló leírások, s ezekkel igazolják Gergely pápa egyházi, szentekhez kötött történeteit.

A kutatók szerint nem véletlen, hogy Gergely Dialógusok c. művében az említett csodák kb. 20%-a kapcsolódik a vízhez. Gergely tisztában volt vele, hogy a megváltozott időjárás miként befolyásolta a lakosságot, és a csodatételekkel e változásokat akarta „szentesíteni”, a lakosságot az egyház nyújtotta megoldások elkötelezettjévé tenni.

A kutatás erőssége, hogy több tudományterület művelői közösen igyekeztek megfejteni a kora középkori rejtélyt, és úgy tűnik, ez remekül sikerült. Sem a történészek nem tudták volna önállóan megmagyarázni az általuk ismert eseményeket, sem a földtani kutatók nem tudták volna kontextusba helyezni a cseppkövek izotóparányaiból levezetett adatokat.

Az első évezredben a Mediterráneum e régiójának legcsapadékosabb évei voltak a 6. századiak.