Izgalmas felhőket fotózott a Curiosity

 

Egy felhős nap, ami nálunk már finoman szólva is unalmas, az a Marson kuriózum – a száraz légkörben ritkaságszámba megy a felhőképződés. Azonban az egyenlítő környéki régiókban, a marsi naptávol idején, amikor hidegebb a légkör, kissé gyakoribbá válnak a felhők. Kb. két földi évvel, vagyis egy marsi évvel ezelőtt azonban valami különöset vett észre a Curiosity irányít csapata: a szokásosnál hamarabb beindult a felhőképződés. Az idei marsi év hasonló szakaszában már felkészülten várta a rover a helyzetet, s januártól, amint az első felhők megjelentek, máris dokumentálni kezdte azokat.

Az eredmény számos, jégkristályokból álló, finom felhő fotója lett, ezek némelyike a napnyugta fényét szórva még színeket is mutatott. Persze a képek nem csupán a szépségükért készültek, hanem azért, hogy segítsék a marsi felhőképződés kérdését tisztázni, és kideríteni azt, hogy ezek a felhők miben is különböznek a többitől.

Ki is derült hamarosan, hogy ezek a „korai” felhők nagyobb légköri magasságban képződnek az átlagos vízjég felhőknél, amelyek maximum 60 km magasságban alakulnak ki. A mostani felhők viszont még magasabban helyezkedtek el, és az ottani nagyobb hideg miatt valószínűleg szárazjégből, vagyis fagyott szén-dioxidból álltak.

Némely felvételen finom pasztellszínekben játszó felhőket láthattak a Curiosity irányítói, ez pedig azt jelentette, hogy a felhőket alkotó jégkristályok szemcséi közel azonos nagyságúak voltak, a felhők akkor irizáltak így, amikor frissen alakultak ki, vagy épp csak fejlődni kezdtek még. Ezek eddig a Mars legszínesebb felhői, amelynek színeit a bolygó felszínén állva mi is láthattuk volna, bár csak haloványan. Bár a közleményekben a gyöngyházfényű felhő kifejezést használták, ennél semmi sem áll távolabb a valóságtól. 

A felhők szerkezetét, hullámait jobban láthatjuk a navigációs kamera fekete-fehér felvételein, ám igazán szépnek csak az árbóckamera színes felvételei mutatják őket. A napnyugta után, a szürkületi időszakban készült képeken a nagy magasságban lévő felhők szinte világítanak a már sötétedő égbolton, gyakorlatilag a mi földi éjszakai világító felhőinknek felelhetnek meg. A különlegességük, hogy egyre fényesebbé válnak, ahogy egyre több jégkristály jön létre bennük, és csak akkor halványodnak el, amikor az egyre mélyebben lévő Nap fénye már nem éri őket. Ez tulajdonságuk segíti azt is, hogy kiszámítsák a kutatók, milyen magasságban vannak. 

A felhőfotó színeit kissé felerősítettem, hogy jobban láthatóak legyenek.

Nem ez az első eset, hogy marsi világító felhőt (vagy inkább csak annak nevezett felhőt) fotózzon a rover, korábbi ilyen felvételei esetében 31 km-es felhőszintet számoltak ki, a mostani felhők esetében nem közölték a számított magasságukat. Bár egyelőre csak a NASA ill. a JPL közleményei jelentek meg ezekről az idei felhőkről, talán valamikor folyóirati közlés is születik, amelyben már adatok is lesznek majd.

Az ember igencsak földhözragadt gondolkodású, ezért földi jelenségek neveit próbálja idegen égitestek jelenségeire is ráaggatni. Azonban a Mars nagyon sokban különbözik a Földtől, beleértve a légkörét is, így nem biztos, hogy az a célravezető, ha hazai jelenségekkel azonosítjuk az ottaniakat. Ez egyrészt igen csúnyán határt szab annak a felfedezést serkentő fantáziának, ami az igazán izgalmas  dolgokat megmutatná, másrészt tévútra viheti akár magukat a kutatókat, akár a hétköznapi embereket is,akik követik az eseményeket, jelenségeket, felfedezéseket. Ne nevezzük világító felhőnek a feltehetően szén-dioxidból álló felhőt, és ne nevezzük gyöngyházfényű felhőnek azt, ami a marsi egyenlítő közelében látszik!