Csillagfényben vadászott ez az apró dinoszaurusz

 

A Shuvuuia deserti koponyája

Az éjszakai vadászatra specializált ragadozókban közös, hogy kiváló hallásuk és gyenge fényviszonyokban is remek látásuk segítségével képesek sikeresen zsákmányt ejteni, s ezzel elkerülhetik a versengést a nappali ragadozókkal. Azonban 100 millió éve nem voltak baglyok vagy leopárdok, vajon volt-e a maihoz hasonló éjjeli ragadozó?
A dél-afrikai Witwatersrand Egyetem kutatója, Jonah Choiniere vezetésével egy nagy nemzetközi kutatócsoport két késő kréta időszaki, kis termetű, nem madár dinoszaurusz, a Shuvuuia deserti és a Haplocheirus sollers csontmaradványait elemezte. Az eredményeket a Science hasábjain tették közzé.

Mindkét fajnál rendkívül jó éjszakai látásról tanúskodtak a csontok, és a S. deserti esetében még az állat hallása is kiváló volt, amely a ma élő baglyokkal tette összemérhetővé e specialistát. Ez volt az első eset, hogy e két, éjszakai életmódra utaló tulajdonságot egyazon állatnál felfedezték. A kutatók szerint ez arra vall, hogy a mai Mongólia területén élt állat sikeres éjszakai vadász lehetett, amely rovarokra és az akkori apró emlősökre specializálódhatott.

A szklerotikus gyűrű (a fotón kissé sötét mintázattal)

A mostani kutatócsoport egyik tagja, Lars Schmitz korábban már azt feltételezte, hogy egyes kis termetű dinoszauruszok éjszakai ragadozók lehettek, s ezek legtöbbje a theropodák közé tartozott – e csoport tagja volt a híres T. rex is. 12 ilyen theropodának volt az éjszakai vadászokra jellemző szemkörnyéki csontszerkezetük. A kutatócsoport ezt a tucatnyi állatot még négy másik fajjal kibővítette, így 16, valószínűleg remek éjszakai látású fajról tudunk jelenleg. Néhányuknál a belső fül felépítését is ki tudták mérni a csontokból a kutatók.
A szemet számos ma élő állatnál egy csontlapokból felépülő, körkörösen elhelyezkedő régió, a szklerotikus gyűrű veszi körbe, ezek mérete a pupilla legnagyobb lehetséges méretével azonos. A szem méretét a pupilla maximális méretével összevetve kikalkulálható, milyen az éjszakai látása egy állatnak.

A Shuvuuia deserti a sivatag csillagfényes éjszakáin vadászott

A kövületek esetében persze az évmilliók alatt e gyűrűk szétestek, így a kutatóknak utólag kellett a digitális méréseket követően összeállítani azokat, s így sikerült a két említett faj esetében bizonyítani a kiváló éjszakai látást. Az S. deserti pupillája a teljes szem felét tette ki, ilyen a mai baglyok vagy az éjjel vadászó gekkóké is. A vizsgált fajok közt találtak olyanokat is, amelyek feltehetően szürkületi viszonyok közt vadásztak, pl. a Velociraptor mongoliensis, amelynek a látása átmeneti fényviszonyokhoz alkalmazkodott.

A hallást illetően a belső fül csigacsontjait vizsgálták, ez árulkodott arról, milyen kifinomult az állat hallása, milyen frekvenciatartományban, illetve mennyire halk hangokat képes észlelni. Az összehasonlításokat 88 ma élő madárfaj csigacsontjaival tették meg, ebből derült ki, hogy a gyöngybagoly hallásának felelhetett meg a S. deserti hallása, az összes vizsgált dinoszaurusz közt neki volt a legkiválóbb! A Velociraptor mongoliensis és a növényevő Protoceratops mongoliensis ugyanezen élőhely lakói voltak, s mindkét állat jól látott kedvezőtlen fényviszonyok közepette.

A belső fül csontjai: balra gyöngybagoly, jobbra S. deserti

Ezek az adatok az egykor élt állatok életmódjáról, illetve az általuk betöltött ökológiai szerepről rengeteget elárulnak. A S. deserti, ez a kis termetű, 20 centis csípőmagasságú, 60 centi hosszú állat valószínűleg messziről meghallhatta a zsákmányállatai mozgásának zörejét, jóval hamarabb, mintsem azok látható közelségbe kerültek volna. Az erős karmú mellső végtagjaival kiásta a földben megbúvó állatokat. Valószínűleg evolúciós előnyt jelentett a sivatagi állat számára, hogy a hűvösebb éjszakai órákban volt aktív.
Bár jelenleg még nem ismerjük mindazokat az ragadozó állatokat, amelyekkel osztozott az éjszakai életmódján a S. deserti a mongolhoz hasonló sivatagokban, mivel nem gyakoriak az olyan kövületek, amelyek alapján a kérdéses érzékszervek vizsgálhatóak. Azonban az eddig ismeretek is azt bizonyítják, hogy a mai világunkhoz hasonlóan sok millió éve is voltak éjszakára specializált életmódú vadászok, amelyek így elkerülték a nappali rokonaikkal való versengést.