Azonosították a Franklin-expedíció egyik tagjának maradványait
DNS vizsgálat segítségével kanadai kutatóknak sikerült beazonosítani az 1845-ös Franklin-féle, tragikus sorsú expedíció egyik tagját, egy még 2013-ban feltárt sír csontmaradványai alapján.
A brit expedíció a hírhedt északnyugati átjáró felfedezése céljából indult útnak 1845-ben, 129 fővel, a korábban a déli sarkvidéket megjárt két hajó, az Erebus és a Terror fedélzetén, Sir John Franklin vezetésével. A hajók a mai kanadai sarkvidékhez tartozó Vilmos király-sziget (King William Island, ha valaki térképhez nyúlna) közelében a jégbe fagytak, az eddig életben maradt 105 ember pedig 1848-ban elhagyta a hajókat azzal a céllal, hogy szánok segítségével gyalog jussanak el az innen légvonalban is sok száz kilométerre lévő Hudson Bay Társaság által fenntartott prémvadász kereskedelmi kirendeltségre, a kanadai szárazföldön. Soha nem jutottak el odáig. Az expedícióból származó tárgyakat, maradványokat számtalan ponton találtak, a Vilmos király-szigeten, s néhányat a délebbre fekvő Adelaide-félszigeten. Ezek egy része az erre élő inuitoktól került elő, ahogy számos történet is az expedíció sorsáról.
Az elveszett expedíció keresésére több mint 30 másik is indult, s először 1859-ben fedezték fel azokat a maradványokat, amelyek az expedíció kudarcának első kézzel fogható bizonyítékai voltak, e 19. századi sírokat csak 1993-ban és 1997-ben találták meg ismét, ekkor egy kőrakás alá helyezték őket. 2013-ban exhumálták az itt eltemetetteket, s a csontok elemzését követően 2014-ben egy nagyobb kőrakás és emléktábla került a sír fölé. Az Erebus maradványaira 2014-ben bukkantak rá a közeli tengeren, a Terrort pedig 2 évvel később fedezték fel, kissé távolabb, mindkét hajó jóval messzebb attól a ponttól, ahol elhagyták őket – a jégben sodródva jutottak el végső nyughelyükre. A hajókat a rendkívül rövid sarkvidéki búvárrégészeti időszakban (ez évente 1-2 hét, és nem is minden évben alkalmas az időjárás) vizsgálták meg, számos tárgyat felszínre hoztak, azonban nagyon távol vannak még a kanadai szakemberek attól, hogy minden lehetséges információt kinyerjenek a roncsokból.
A két hajó felfedezéséről készült kiállításon hívták fel a látogatók figyelmét arra, hogy az egykori legénység ma élő leszármazottaitól szívesen fogadnak DNS-mintákat, összehasonlító vizsgálatok céljára. Eddig 26, az egykori expedícióhoz tartozott személy maradványaiból vettek DNS-vizsgálatra alkalmas mintákat, ám egyelőre egyet tudtak csak a ma élők segítségével azonosítani, erről született tanulmányuk a Polar Record szakfolyóiratban.
A Gregory-család régóta tudott arról, hogy egyik ősük a Franklin-expedíción szolgált, így amint kiderült a közvetlen leszármazási kapcsolat, DNS-mintát vettek a ma Dél-Afrikában élő rokontól, Jonathan Gregory-tól. Az összehasonlítás alapján beigazolódott: az egyik csontváz John Gregory-é volt!
John Gregory gépészként csatlakozott az expedícióhoz, ugyanis a hajókat gőzgépekkel is felszerelték, s ő volt ezekért a felelős, eredetileg a gőzgépek gyártójának alkalmazottaként, az expedíción viszont már frissen felavatott tiszthelyettesi rangban vett részt. Róla nem maradt fenn felvétel vagy arckép (a tisztek egy részéről készült fénykép az indulás előtt), így az arcképét csak a koponyacsontjai alapján rekonstruálták, s az egyik ma élő utód szerint határozottan emlékeztet a nagyapjára.
John Gregory utolsó levelét még Grönlandból, az expedíció elején, 1845. július 9-én írta feleségének és öt gyerekének. Eztán még 3 évet eltöltött az Erebuson, majd a parttól kb. 75 km távolságban hunyt el.
Az expedíció sorsát Dan Simmons kiváló regényben dolgozta fel, amelyhez minden, az írás idején rendelkezésre álló információt felhasznált. Az ebből készült filmsorozat köszönő viszonyban sincs a regénnyel, így az olvasást bátran ajánlom azoknak is, akik hozzám hasonlóan intenzív hajtépéssel reagáltak a filmre.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése