A madárkaki-projekt

 

Mire jó a madárkaki, azon kívül, hogy fellendíti az autómosók és a patyolatok forgalmát? Az Edinburghi Egyetem kutatói arra használták fel, hogy a kerteket látogató madaraink étrendjéről készítsenek felmérést, amelyet a Proceedings of the Royal Society B tett közzé.

Nagy-Britanniában a madáretetés óriási divat, és a szigetország lakói nemcsak télen, hanem egész évben hozzájárulnak a madaraik teli bögyéhez. Északnyugat-Európa és Észak-Amerika területén a háztartások több mint fele eteti a madarakat. Az USA félmillió tonna, Nagy-Britannia 150 ezer tonna madáreleséget etet meg évente a vadon élő madaraikkal. Eddig azonban nem végeztek olyan felmérést, amelyben a tevékenység madarak táplálékához való hozzájárulását vizsgálták volna, most vadon élő kékcinegék pottyantásait elemezték e céllal. Az eddigi kutatások meglehetősen ellentmondásos eredményeket adtak, ám egyikben sem szerepelt az, hogy valójában mekkora részét is teszi ki egy etetőre járó madár étrendjének az ott kapott táplálék.

A kékcinege Európa-szerte elterjedt faj, és mindenütt jár az etetőkre, ezért választották ezt a madarat a kutatáshoz. Skóciában, egy 220 km hosszú sávban, ahol elsősorban lombos erdők vannak, de számos település is található, 39 helyszínen gyűjtöttek adatokat 2014-15. kora tavaszain, a cinegék szaporodási időszakát megelőző hetekben. Cinegéknek való fészekodúkat helyeztek ki egyenletes távolságokra, helyszínenként 6-6 darabot, és az odúk alját zsírpapírral kibélelték, amit kétnaponta eltávolítottak. A kísérletet a fészekrakás kezdetekor fejezték be. A cinegék fészekrakás előtt is használják az odúkat, így jelentős mennyiségű, közel ezer ürülékminta gyűlt össze a kivett papíroknak köszönhetően. A madarakat, a szaporodásuk sikerét az ürülékminta gyűjtését követően is tovább figyelték.

Az mintákon DNS-vizsgálatot végeztek, először ellenőrizték, hogy minden minta kékcinegétől származott-e (nem volt kivétel) majd meghatározták azokat az összetevőket, amelyeket a madár elfogyasztott. Kiválogatták azokat az eleségeket, amelyek természetes úton nem fordulhattak elő a kora tavaszi Skóciában, vagyis a madáretetésből származókat.

Az elemzett 785 mintából 414 tartalmazott madáretetőből származó táplálékot (vagyis annak a DNS-töredékét), az esetek felében földimogyorót, ezen felül napraforgómagot (17%), kukoricát (9%), árpát (5%) és kölest (1%) találtak még a kutatók. A minták 63%-ában csak egyféle, 37%-ában többféle eleség nyomát is kimutatták, két mintában mind az öt eledel jelen volt. Egyenes arányú összefüggés volt az emberlakta helyek - madárodú közti távolság és a talált eleségek közt, nyilvánvalóan a közelebb lévő cinegék körében volt több az ember adta élelem. Azonban még a legnagyobb távolság, 1384 méter esetében is a madárkaki 75%-ában volt nyoma ember adta eleségnek, vagyis a cinegék elég messze elrepültek a biztos élelemért.

Ahogy közeledett a fészekrakás ideje, úgy csökkent az eleségnyom az ürülékben, vagyis a madarak ekkor már nem az evést tekintették fő tevékenységüknek. Azok a cinegék, amelyek minden egyes ürülékmintájában találtak ember adta eleséget, 75% eséllyel foglalták el A fészekalj méretét nem befolyásolta a madáretetés, azt azonban igen, hogy mikor raktak tojást: az etetett madarak 5 nappal megelőzték társaikat.

A kutatók készítettek olyan összehasonlítást is, amelyben az etetőre járó madarak hosszú távú populációs tendenciáit vetették össze etetőre nem járó, hasonló életmódú fajokéval. Ez azt mutatta, hogy míg az etetett fajok népessége átlagosan nőtt, a nem etetett fajoké csökkent. Befolyása volt még arra is az etetésnek, hogy a kékcinegék miként viszonyultak a velük versenytárs fajokhoz: ahol az etetésnek köszönhetően megnőtt a kékcinke népesség, ott e faj nem engedte fészket rakni a szintén odúlakó kormosfejű és barátcinegéket, s elűzte őket a területről. Hasonló problémák adódhatnak abból is, ha a cinege pl. a kis fakopáncs által készített üregre vet szemet, de előfordul, hogy a szürke légykapót is elűzi. Ez azt is jelenti, hogy bár a madáretetés jó szándékú és számos fajra nézve pozitív hatású, azzal, hogy előnyössé tesz egyes fajokat, felborítja az amúgy is igen bizonytalan lábakon álló ökológiai egyensúlyt. Bár ezeket az összefüggéseket még pontosan fel kell tárni, az nem volna rossz, ha például az olyan helyszíneken, ahol valamely veszélyeztetett versenytárs madárfaj él, illetve a természetvédelmi területeken korlátozni lehetne az etetést, illetve átállni a csak a téli időszakban (amikor a versenytárs vándormadár fajok nincsenek jelen még) zajló etetésre.
Hazánkban egyelőre nem jött még divatba az egész éves etetés, és ez a kutatás talán ahhoz is hozzájárulhat, hogy ebben ne akarjuk utánozni a nyugati országokat.