142 éve tartó botanikai kísérlet

 

Az idén kiemelt palack, homokba kevert magokkal teli

1879-ben a Michigan Állami Egyetem botanikusa, William James Beal egy kísérletbe fogott: számtalan növényi magot homokba keverve, üveg palackokba zártan elásott az egyetem földjén, azzal a céllal, hogy időről időre kiemelve egyet, az abban elzárt magvak csíraképességét ellenőrizze eleinte ő maga, később pedig az utódai. A palackok „ágyását” kővel is megjelölte, és térkép is készült a helyükről.
Minden egyes palackban 21 növényfaj összesen 1050 magja várta a kiásást és az ültetést, 5, 10, 15, 20 és 25 évvel későbbi időpontban, ezekről Beal még a saját idejében, 1905-ben írt egy tanulmányt  is, amely akkor a Botanical Gazette hasábjain jelent meg. Beal 1910-ben nyugdíjba vonult, a kísérlet kezelését utódjára hagyta. Azóta rengeteg idő eltelt. Az 5 éves kiásást 10 évesre változtatták, majd később 20 évet vártak. 2000-ben az egyetem növénybiológus professzora, Frank Telewski is részt vett az egyik palack kiemelésében és a kísérlet folytatásban: még ekkor is volt néhány mag, amely kicsírázott.

A következő palackot 2020-ban kellett volna kiemelni, a járvány persze ebbe is beleszólt, így végül idén áprilisban került sor a kiásására. Az időközben 65 éves Telewski fiatal kollégáját, David Lowryt bevonta (utódjaként) a munkába. Még 5 palack van a talajban, így néhány kutatógeneráció még részese lehet a hosszú kísérletnek.

Az eddigi "győztes" a Verbascum blattaria

Az idei év ültetését követően eddig 11 magocska kelt ki, ezek jórészt egy ökörfarkkóró fajhoz (Verbascum blattaria) tartoznak. Ez a növény eddig a kísérlet abszolút nyertese, több okból is. Egyrészt Beal nem ezt a fajt akarta bevonni a kísérletbe, s az első 8 palackba még egy másik ökörfarkkóró (V. thapsus) magvait tette, majd a kilencedik és a további palackokba már a V. blattaria magvai kerültek, feltehetően történt némi keveredés. Úgy tűnik azonban, hogy ez szerencsés véletlen volt. A V. thapsus magokból már 20 év után is csak egészen kevés csírázott ki, a V. blattaria magok fele viszont még a 2000-es ültetéskor is kinőtt!

A többi magot lehet, hogy valamiféle kezelésnek is alávetik majd. 2000-ben egyedül egy mályvaféle (Malva pusilla) nőtt még ki, hidegkezelést követően. A kutatók idén megpróbálnak ezen kívül mást is: füstkezelés, növekedési hormonos kezelés vár egyes magvakra. Néhány nagyobb mag külsején finom bemetszéseket ejtenek majd, van ugyanis, amely növénynél ez serkenti a csírázást, így a kísérlet idei szakasza még távol van a befejezéstől.

Az eddigi tapasztalatok is izgalmasak: azzal, hogy egyes növények közel másfél évszázad után is kicsíráznak, elképzelhetőek olyan „csodák”, hogy valahol egy helyileg kipusztultnak vélt növény hirtelen felbukkan – a talajban szunnyadó magvainak köszönhetően.

142 éves Verbascum blattaria, amely frissen kelt ki az idén elvetett magokból

A kutatócsoport tagjai azt is elhatározták, hogy nem állhat meg a kísérlet 2100-ban, ezért maguk is eltemetnek majd néhány palackot, Beal eredeti módszerével. Egy dologban bizonyosan különbözni fog azonban az új fázis: az eltemetésre váró magokból egy adagot elvetnek frissen, hogy kiderüljön, arányában mennyi volt csíraképes a palackba zárandókból, Beal ezt a fontos lépést kihagyta, így nincs jelen idejű csíraképességi összehasonlítási alapja a hosszú távú kísérleteknek. Ezen túl még különbség lesz a tervek szerint, hogy dupla adagot tesznek el minden adagból, egyet ültetésre, egyet pedig egyéb vizsgálatokra. Sokkal szigorúbb protokoll szerint fogják a magokat kiválogatni, hogy ne fordulhasson elő keveredés, ahogy Beal ökörfarkkóróival volt. Az olyannyira sikeres V. blattaria természetesen biztosan bekerül majd az új kísérletbe is, és azon is gondolkodnak, hogy az idén kikelt példányok várt magvait is berakják majd a következő palackokba. A magoncok majd az egyetem botanikus kertjében kapnak egy ágyást, így remény van a további szaporításukra.